Eltávolítás, halványítás lézerrel

Munkám során a legnagyobb küzdelmet a javítások okozzák, mert a mélyen lévő pigmentre ismételten rátetoválni és szép színt elérni, nagyon rizikós.

Nincs rá garancia, hogy pl. egy kékes kopású szemöldök újbóli pigmentálása nem lesz két három hónap után ismét kékes. A bőrt egy pohárhoz szoktam hasonlítani, a pigmentet pedig a vízhez. Töltjük, töltjük a porhárba a vizet, egyszer csak már nem lehet többet és bizony kifolyik a teli pohárból.

Nincs ez másképp bőrrel sem. Nem lehet bűntetlenül telenyomni pigmenttel. Ezért nem is szoktam már ilyen túlpigmentált szemöldököt ismételten tetoválni, mert eredménytelen. Erre tökéletes a lézer.

Gyakori jelenség a felpuklisodott bőrfelület. Egy ilyen bőrbe már képtelenség még pigmentet juttattni. Ráadásul kék is, ezt újboli tetoválással javítani, nem lehet.

a marka skokazsanett
túlpigmentált szemöldök
más által készített, túlpigmentált szemöldök

Az előző két blogcikkemben már beszéltem a felújítható és rontott tetoválásokról, mi a különbség, ezt nagyon fontos tudni, mert egy heges, bőrt károsított munkát már soha nem lehet helyrehozni, hiszen a hegszövetet nem lehet jelenleg gyógyítani. Azért tartom ennyire fontosnak, hogy megfontoltan hozzatok döntést, mielőtt belevágtok.

A lézeres sminktetoválás eltávolítás egy hatalmas nagy szenzáció a szakmánkban, hiszen a sminktetoválási technikák finomságának köszönhetően, ma már nem kell, hogy egy szemöldök tetovált hatású legyen, hogy ránézésre is egy kimondottan intenzív, karakteres, erősen pigmentált munka legyen. Ez viszont egy óriási dilemmát vet fel, hiszen, akik korábban elkészítették és most már idegenkednek a saját szemöldöküktől, lehetőség van elhalványításra, eltávolításra, aminek követekztében az áhított formát és technikát el lehet készíteni.

Ez a cikk, hónapok munkáját ölel fel, hiszen ahogy elkezdtem a lézeres eltávolítást folyamatosan írtam össze a kérdéseiteket, figyeltem a dilemmáitokra és hogy mi foglakoztat leginkább benneteket ezzel kapcsolatban.

Úgy döntöttem, éppen ezért ez a cikk kicsit másképp lesz, mint korábban, az általatok megfogalmazott kérdésekre fogok válaszolni. 

Olvassátok szeretettel.

Mi is a lézeres sminktetoválás eltávolítás? Hogyan kell ezt elképzelni, mit csinál a bőrrel?

A lézeres eltávolítás lényege, hogy speciális hullámhosszú fényt bocsájt ki magas csúcsenergia pulzussal, ez a fokozott energiasűrűségű fénynyaláb akadály nélkül hatol át a világos bőrön, viszont a pigmentekben maximálisan elnyelődik. A pigment gyakorlatilag szétesik, így a falósejtek számára lebontahtóvá válik a pigment, mert kisebb lesz a mérete, majd a nyirokkeringésen keresztül kiürülnek. Mivel a behatás nagyon rövid, a környező szövetek nem tudnak károsodni.

Tulajdonképpen a tetováló pigmentet a falósejtjeink nem tudják lebontani a nagy szemcseméretük miatt, viszont, amint apró darabkákra esik szét, ez már könnyedén végbemehet.

Kinek javaslom? Mire ad megoldást?

03
Más által készített, túlpigmentált szemöldök. Sajnos a pigment mennyiség miatt a szemöldök szőre sem tud nőni.

Gyakran már úgy keresnek meg a vendégek, hogy van egy régi tetoválásuk, ami már divatja múlt, és szeretnék eltávolíttatni. Ezek jellemzően még a hagyományos tribál technikával készültek. Ismertetőjegyük, hogy messziről érzékelhető a tetovált hatásuk, erős a színük, kontúros a formájuk és rendkívül természetellenes a színük. Fedéssel nem lehet javítani ezeket, mert általában nagy mennyiségű pigment halmozódott fel bennük, amit újabb rátetoválással csak egy két hónapra lehet javítani. Szerencsés estben ezek jó helyen vannak, emiatt nem kell tökéletesen kiszedni, elég csak halványítani ahhoz, hogy új formát és színt tudjunk tenni rá.

Az itt látható fotó esetében szerencsére a forma a szemöldökön helyezkedik el, de a nagy mennyiségű pigment miatt a szőr is sajnos elsatnyul, így kihull, nem tud nőni a rengeteg pigment miatt.

Rontott tetoválások esetén, melyek elhelyezkedésükben és formájuk is előnytelen helyen vannak. Ezek elhelyezkedésük miatt szorulnak teljes eltávolításra, hiszen vagy nagyon közel van egymáshoz a két szemöldök, amitől szigorú lesz a tekintet, vagy túl magas, túl alacsony, illetve túl hosszú. Ezeket szakmailag rendkívül etikátlan lenne újra bevésni, újra tetoválni.

Ennek a szegény vendégemnek mind a formája, elhelyezkedése nagyon kedvezőtlen helyen van.
Korábban én is beleestem abba a hibába, hogy egy vendég nem akart elmenni eltávolításra, megkért, hogy fedjem le a régi szemöldökét, alakítsam át púderessé és még a formáját is kicsit igazítsam meg, majd két hónap múlva megkeresett, hogy nem elégedett az eredménnyel.

04
más által készített, nem az archoz illeszkedő formájú szemöldök

Mi történik a bőrrel ha túltelítjük?

Ma már tudom, rengeteg szakmai képzés, gyakorlat és konzultáció, utánajárás után, hogy a bőr nem egy feneketlen kút. Nem lehet bele bármennyi pigmentet tölteni. Egészen egyszerűen megtelik és nem lehet minőségben javítani, amíg fel van benne halmozódva a pigment.

Miért van szükség ilyen esetben a léteres halványításra?

  • A régi pigment befolyásolja az új szín árnyalatát, akárhogy is nézzük, a régi pigment erősen jelen van még.
  • A régi telített, erősen túltöltött bőrfelület, mindig sokkal több pigmentet fog tartalmazni, mint a formailag javított rész, így többszínű eredményt kapunk.
  • Jellemzően a kékes színből szeretnének barnásabb árnyalatot, ez képtelenség
  • Nem lehet elpúderezni, mert a púderezés és a régi satírozás nem egy bőrrétegbe kerül, így nem a várt eredményt kapjuk.
  • Illetve, jellemzően sok olyan vendég érkezett, akiknek hegesre lett tetoválva korábban más által a bőre és a hegszövet teljesen más, mint az ép bőrfelület, így a púderezés nem maradt tartósan a bőrben.

Mire nem ad megoldást?

rontott tetoválás
más által készített, heges tetoválás

Korábban hegesre tetovált bőrre.

Ha heges a bőrfelület, azt nagy valószínűséggel tökéletesen már sosem lehet pigmentálni, hiszen a hegszövet más, mint az ép bőrfelület, így sajnos kompromisszumot kell kötni.

A képen látható egy tipikus esete annak, amikor a tetoválás során nincs figyelembe véve, hogy egy szemöldökön belül különböző bőrvastagságok vannak, ennek megfelelően kell tartani a tűt vagy a másik eshetőség, hogy sajnos nagy volt a kilengése a tűnek, így felsértette a bőrt, heget okozva. Éles, fehér heg, mindkét oldalon, majd migrált szétfolyt vég. Fedni lehet, de nagy valószínüséggel sosem lesz tökéletes a végeredmény.

Ajkat és szemet nem villantok vele, viszont ajak fölötti részt bátran lehet vele.

rontott tetoválás
más által készített, rontott tetoválás

Fehér, camuflage színekkel készült tetoválásokban nem nyelődik el a lézer fénye. Fehér színnel bőrbe tetoválni nagyon kockázatos a hosszútávú narancsos, sárgás elszíneződés miatt, ráadásul a fehér színt nem lehet biztonságosan fedni és eltávolítani sem.

Zöld színt nem tud kiszedni a lézer.

Hogyan zajlik? Hogyan kell elképzelni?

2020. március 1-től

Az első kezelés egy tesztvillantással egybekötött teszt kezelés, ami megmutatja hogyan reagál a bőr. Ez egy hosszabb konzultáció ahol megbeszéljük a lehetőségeket, alkalmakat, a vendég kívánságát is.
Maga az eltávolítás általában 10 perc, de az első alkalomra a pontos átbeszélés miatt fél órát mindenképpen érdemes szánni, hogy tudja a vendég mire számíthat.

Hány alkalom kell?

Attól függ mire szeretnénk a lézert használni. Amennyiben teljes eltávolításra van szükség vagy legalábbis a pigment jelentős részének eltüntetésére 4-10 alkalom. Amennyiben elég a halványítás 1-5 alkalom körülbelül.

Mennyi időt kell várni két kezelés között?

Két kezelés között minimum 6 hetet kell várni, mert a bőrnek regenerálódnia kell a következő kezelésig. Nem beszélve róla, hogy a hat hét alatt folyamatosan fakul.
Az utolsó lézeres eltávolítás után pedig 8 hetet várunk, hogy egészen biztosan tökéletes bőrfelületet kapjunk.

Mit tapasztalható utána?

Enyhe hámlás, minimális duzzanat, kicsi égő érzés, a tetoválás azonnali látható elszíneződése, halványulása.

Miért javaslom?

Egyrészt, mert hatásásos és biztonságos. Megfelelő beállításokkal nagyon jó eredményeket érhetünk el maradandó sérülések nélkül.
Másrészt pedig, mert ma már lehetőség van egy finom, nőies sminktetoválás viselésére, ami nem lép be hamarabb az ajtón, mint Te, nem fogja elterelni rólad a figyelmet és nem kell, hogy a hátad mögött beszéljenek a szemöldököd miatt. Én hiszem azt, hogy ma már nem cél, hogy minél sötétebb, minél drasztikusabb legyen a tetoválás.

Váltsuk valóra együtt!